2014. november 19., szerda




   OKT    22.TÚRA  2014.NOV.11. SIROK-SZARVASKŐ




 " Amikor az erdőn jársz, és rábukkansz valahol egy forrásra, ülj le melléje csöndesen és figyelj. Nagyon csöndes légy, és akkor hallani fogod a zöld ruhás tündérke hangját a surranó vízből. Ha pedig jó füled van, és érted az erdő nyelvét, akkor meghallhatod azokat a csodaszép meséket, amiket a forrás, a csermely, a patak tündére elmond ilyenkor a fáknak."

   Wass Albert  



     A mai napra-levezetésként-egy könnyebb túrát választottunk,ami  kb.20 km-t és aránylag kevés szintet ígért. A mai nap elhagyjuk a Mátrát és elkezdjük a Bükk tájait bejárni,bár az igazoló füzet szerint még a mátrai szakaszt teljesítjük,földrajzilag viszont már a Bükk-hegység előszobájába lépünk.

    Reggel fél nyolckor hagytuk el szállásunk Mátraházán,ragyogó napsütésben indultunk el Sirok felé a 24-es főúton. Elérve a parádsasvári kereszteződést,nagyot változott az időjárás,megint tejfehér ködbe értünk,mely csak 10-fél 11 felé oszlott fel,így túránk első szakaszát sikeresen elrontotta.
   Rendhagyó módon ma együtt teljesítettük a távot,majd a célból tömegközlekedve mentünk vissza az autóért.

    Sirok volt vasúti megállójától,átkelve a Parádi-Tarna patakon, jó 600 m-t gyalogoltunk az aszfalton,míg elértük a főutat.Azon a K.gif  jobbra kanyarodik.Pár lépés után elértük a falu első házait. Elérve a falu központját a jelzés balra a vár felé vitt bennünk.
    Útközben megálltunk a Hunor vendéglőben,ahol szintén lehet pecsételni.
A reggeli pecsételőhely
 Mi is így tettünk,majd ittunk egy presszó kávét és folytattuk az utat.

  Sirok első említése a XIV.-ik sz elejére tehető.A falu a Tarna völgyében fekszik a Mátra és a Bükk találkozásánál.Elsősorban a középkori váráról ismert,mely rengeteg turistát vonz a faluba.Jelenleg a várban jelentős rekonstrukció folyik,mely impozánssá fogja tenni,de el is veszti az eddigi érintetlen varázsát.Bővebben a településről:http://www.sirok.hu/var/ 
    Elhagyva vendéglőt pár száz m után jobbra fordultunk és elkezdtünk kapaszkodni a vár felé.Újabb jobbos,majd balos kanyar után ,szuszogtató emelkedőn értük el a vár új fogadóhelyiségét.
Vadiúj bejárat  Sirok várához
 Az út meredeksége nem csökkent,így egy-egy pihenő után értünk fel a kereszteződésbe ahol a KL.gif  jelzés balra tért a várhoz.
   Úgy döntöttünk,hogy bár a látási viszonyok egyáltalán nem voltak kedvezőek,azért felmászunk a várhoz.Az eddigi emelkedő még meredekebbé vált,jó 200 lépés után értük el a várat,mely legutóbbi ittjártunktól sokat változott(nem épp előnyére).
Sirok vár I.
és II.

  A korlátozott látási viszonyok ellenére körbe jártuk a várat megkerülő panoráma utat. Jó időben csodás kép tárulhat a szemünk elé,mivel jobbról végig szakadék mellett halad az ösvény,így semmi nem korlátozza a kilátást.

    Visszatérve a K.gif  -ra ,átvágtunk a rendezett parkon,hol padok és sütőhelyek várják a kirándulókat.Enyhe kapaszkodással elértük a Barát és Apáca sziklákat,melyekhez rövid kitérőt tettünk.
A sziklák,ködben
Pár fénykép elkészítése után egy ösvényen beléptünk egy bokros részre,mely nemsokára vegyes erdőre váltott.
   Elhaladva a Törökasztala mellett,ahol jó időben szép panoráma tárul elénk,de a köd miatt most ide nem tértünk ki ,hanem tovább haladtunk az Alma.lápa tető felé. Az erdőt itt elsősorban akác jellemzi,de egy-két feketefenyő is fellelhető. A K.gif  itt kényelmes gerinctúrán vezet egészen a Karácsony-pallagig ,ahol a tölgyesben balra a K+.gif  válik ki Bükkszék felé. Mi élesen jobbra fordultunk és fenyves mellett ereszkedtünk lefele a Kígyós-patak völgyébe.
   Átkelve a patakon dózerútra térve,elértük a Rozsnakpuszta bélyegzőhelyét
Gémeskút Razsnokpusztán
.Elvégeztük az adminisztrációt,kicsit pihentünk és összegeztük az eddig megtett utat. Siroktól idáig 9 km-t gyalogoltunk 2 óra 17 perc alatt,miközben felfelé kb 280,lefele cca 210 m-t teljesítettünk.
  Elhaladva a puszta épülete mellett,ahol egy egyedi ,a tulaj által készített jel a keskeny aszfaltútra terelt bennünk.Ezen az aszfaltcsíkon,tempós haladás mellett,hullámvasutazva,néhol pazar kilátás mellett értük el előszőr az egerbaktai,majd a bátori útkereszteződést
Aszfalton a Mátyás-bérc felé
.Az előbbinél a Büdös-kő,az utóbbinál a Mátyás-bérc tömbje alatt kapaszkodtunk és ereszkedtünk.

   A K.gif   a bátori műútról egy szállítóútra tért jobbra,balra a Mátyás-bérc magasodott.Először egy csemete kert mellett haladtunk a szállítóúton,mely mellett hol fiatalos,hol cserjés kísérte az egyhangú vándorlásunk. Jó 2 km eseménytelen gyaloglás után értük el a Gilitka gödre tar oldalát.
Pár éve még erdő borította

  
Ezen a szakaszon többször elvétettük a gyér jelzéseket,párszor keresnünk kellett a helyes utat. Egy derékszögű balos kanyar után,tölgyesben felkapaszkodtunk az Egerlátónak nevezett pontra,de nekünk nem volt szerencsénk látni Eger házait.
   Pár lépés után jobbra a K+.gif  válik ki,mely Egerbe tart. Mi tovább haladva elértük a Ksl.gif    tanösvényt,mely a Kecskefart(egykor Szarvaskő gazdái itt tartották a házi állataik) érintve a Major-tetői(369m) kilátóhoz vezet.
  Mivel idővel jól álltunk ezt az útvonalat választottuk,mivel a kitisztult idő csodás panorámát ígért.
Az útvonal egész a Kecskefar platójáig
Panoráma a Kecskefar-nál
egy dózer úton,végig szuszogtató emelkedőn haladt.
 Átvágva a fennsíkon enyhe emelkedő után értük el a kilátót ,melyet egy telefon adótoronyból alakítottak ki.
Adótorony/kilátó a Major tetőn


  Egy rövid szusszanás után megettük a szendvicseink,frissítettünk,megettünk egy csúcscsokit és felmentünk a toronyba ahonnan lélegzetelállító panoráma tárult elénk a szarvaskői völgykatlanról.
Panoráma a toronyból...
Szarvaskő madártávlatból I.

  Egy jó negyed órás bámészkodás után folytattuk az utunk,lefele a K3.gif   jelzést választottuk,mely 300 m után tér vissza a K.gif  -ra,viszont nagyon nehezen járható.Végig iszonyúan meredek,a talaj sziklás,köves,zuzalékos.Tényleg csak gyakorlott és jó fizikai állapotú túrázóknak való.Jól megizzadva értünk le a Peka forráshoz a Csurgó-patak völgyébe.
  Átkelve a kis patak hídján pár lépéssel elértük Szarvaskő első házait,ahol megcsodáltunk egy újabb mátrai keresztet
A falu szélén
.Kedélyesen elbeszélgettünk egy öreg hölggyel aki a keresztet és környékét gondozza.
   Leereszkedtünk a falu központjába a templom és a polgármesteri hivatal mellett.
Róm.kat. templom a főtéren

Mivel még volt időnk a busz indulásig és nem voltunk még fáradtak ezért megbeszéltük,hogy felmegyünk még a várba, a K.gif  -on.
   Mielőtt nekivágtunk volna,betértünk a Vár-presszóba,elvégezni a pecsételést és egy kis folyékony kenyeret venni magunkhoz.
A jutalom

  A táv második szakaszán 11 km-t tettünk meg ,kereken 3 óra alatt és mind felfele,mind lefele cca 300 m-t teljesítettünk.

  Szarvaskő csodás helyszíne fekszik,hegyek közt ,egy völgykatlanban az Eger patak szeli ketté,kedvelt kirándulóhely:http://hu.wikipedia.org/wiki/Szarvask%C5%91

  A kis pihenő után,átkelve az Eger patak hídján a K.gif -on,  kb 600 m. erős,szuszogtató lejtőt legyűrve értünk fel Szarvaskő várának csekély romjaihoz,ahonnét újabb lélegzetelállító panoráma tárult elénk.
Szarvaskő váránál 
Szarvaskő madártávlatból II.

   
  Leereszkedve a faluba pár perc várakozás után érkezett meg a busz,mellyel Egerbe mentünk.Ahol rövid várakozás után a Sirokra tartó járattal tértünk vissza az autóhoz és indultunk haza.

   Az utolsó nap egy kevésbé megterhelő,egyhangú szakaszon volt. Sajnos reggel Sirokon semmit nem láttunk,így a szarvaskői látnivalók kárpótoltak. Ha az induló és cél állomás látnivalói nem lennének ez egy nagyon érdektelen,unalmas szakasza volna az OKT-nak.

   Összeségében príma három napon vagyunk túl,rengeteg szép helyen jártunk,csodás emlékekkel fogunk visszagondolni erre az időszakra.

A szakasz többi felvétele:https://picasaweb.google.com/103760014976474328259/OKTSirokSzarvasko?authkey=Gv1sRgCOW8lqfvi-2MkgE     Térkép és szintrajz:

   
Dátum: 2014-11-11
Hossz:19.9 km
Szintadatok: +582/-512






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése