2014. március 16., vasárnap

OKT 4.túra 2014.Jan.19. Hideg-kúti major--Hévíz




  Mivel ebből a szakaszból a Keszthely-Hévíz táv már kipipálva ,ezért egy kicsit rendhagyó módon osztjuk fel a hátralévő szakaszt. Első nekifutásra a Hidegkúti Major-Hévíz szakaszt teljesitetjük.Szerettünk volna Zalaszántó után a kék rom jelzésen felmenni-az OKT útvonalának alternatívájaként-Rezi várához,de ez két okból is meghiúsult. Egyrészt egész nap  lógott az eső lába és nem kívántunk bőrig ázni-szerencsére megúsztuk -másrészt nem találtuk meg a kék rom jelzést,pedig úgy figyeltünk,hogy a szemünk is majd kiguvadt.Ráadásul térkép is volt nálunk(friss). No sebaj,majd egy másik alkalommal csak a vár túrát csináljuk meg,mert a panoráma ami onnét látszik megéri a plusz fáradságot.



 Előzetesen  ez a táv 22-23 km-t ígért ,a kitérővel +5-5,5 km lett volna.  A szakaszban így  +529/-446 m szint volt.Erre a szakaszra 5-5,5 órát szántunk kisebb pihenőkkel,ami sikerült is,mert végül 5 óra 30 perc alatt csináltuk végig,de ebben volt egy kis eltévedés illetve két helyen egy kicsit adtunk a test örömeinek is(kis szendó,kis sör,bor stb..) és jó pár perc nézelődés az útba eső nevezetességeknél.
 Nem sokkal 8 után indultunk a majorsági épületektől,itt kis keresgélés után felfedeztünk egy kék szalagot(köszönjük aki kirakta)mert más jelzés nem utal rá,hogy le kell térni balra.

Egy dzsindzsásnál
Jel híján szalag volt
 kell átvágni az erdő felé és elérve az erdőt a szántó és az erdő között kell felfele menni,ahol az út kellemesen emelkedik,majd rendre megérkeznek a jelek,elsősorban kék szalagok(még egyszer köszi),de a bokros dzsindzsás részen túl az erdőben a fákon is van néhol kék sáv,de ezek ha kivirágzanak a fák és bokrok,valamint megnő a dzsindzsa teljesen el fognak tűnni a szem elől,de itt nem lehet eltévedni elég egyértelmű az útvonal. Egész addig kell menni,míg balra nem lesz egy csapás,de ez már jól jelzett végig,egymást váltják a kék sáv és kék,piros és sárga kör jelzések. Itt az út egész a Sztúpáig erdőben vezet,ami minden évszakban tartogat valami szépet. Jelenleg ennek a se télnek se tavasznak beillő időben is megmutatta sokszínűségét,mivel néhol már nyílnak a kora tavaszi virágok(kankalin,hóvirág,százszorszépek),néha még látni az élelmet kereső vadak nyomát(turat :D ) valamint  az el nem rohadt faleveleken és gallyakon való puha haladás is felemelő érzés.

 Egy idő után elérjük a Sztúpához vezető kaptatót(kb. 1 km) ami sajnos végig aszfalt,aminek a rossz érzését  az erdő bőven kárpótol. Mielőtt nekivágunk ennek a kaptatónak érdemes a jobb oldalt található,jó állapotú pihenőhelyen szusszanni egyet. Itt folydogál egy patak is aminek a látványa jól esik a szemnek és a fülnek. Felfele haladva érdemes megállni és megnézni a Kovácsi-hegy tanösvényének tábláit
Tanösvény a Kovácsi-hegyen
,érdekes infókat lehet belőlük szerezni. A  Sztupánál ápoltuk egy fél órát a lelkünk,egy kis meditálás jól esett. Sajnos mivel korán értünk az árus még nem volt ott,így nem tudtunk bélyegezni az egyedi pecséttel. A jelenleg is zajló felújítások miatt nagy a felfordulás,de ha kész lesz az új fogadóépület, csodálatos nevezetessége lesz a hegynek.
A Sztúpa Zalaszántó fölött

  Innét lehet választani,hogy a faluba az OKT útvonalán mész le ,vagy aki igényel még egy kis keleti filozófiát az választhatja az Imaház felé vezető utat is,ahol a szerzetesek -állítólag-mindig segítő készek.

 Mi az első lehetőséget választottuk.Ez az út meredeken ereszkedik le a falu felé,előbb erdőben majd a szőlőhegyen,egy idő után aszfalton.Ahol engedi a növényzet csodálatos panoráma tárul a szemünk elé ,láttatva Tátika,Rezi várát ,a távolban Hévíz sziluettje is fel tűnik,de maga a falu és környékének látképe is csodálatos.
Kápolna a hegyoldalban


 Beérve a faluba a Tátikában pecsételtünk és fogyasztottunk egy kis folyékony kenyeret,aztán indulás az aszfaltcsíkon tovább Rezi felé,megnéztük a Kotsy Vízimalmot és a Templomot(a Mézeskalács ház zárva volt).

   Mint már említettem az eredeti elképzelésünk kútba esett ,ezért a forgalmas országúton haladtunk gyér jelzések mellett egészen a balra letérő köves,murvás,föld útig. Itt az OKT az erdő szélén vezet egész a Rezit jelző tábláig,végig emelkedve(alttomosan :D ). Jelzés ritkán van,de nagyon egyértelmű útvonal. A faluba  beérve megkerestük, a már szokásunkká vált I és II. világháborús emlékeket(ezt igyekszünk minden útba eső településen megtenni.) A néma megemlékezés után betértünk a 021.sz.Italboltba pótolni a folyadékveszteségünk és nem utolsó sorban pecsételni.
Reziben

Egy komolyabb pihenő után elindultunk a kék sávon,ami itt (is)elég ritka "vendég".  Elérve a préses pihenőhöz fontos,hogy jobbra tartsatok,mert itt a jelzések nagyon nem egyértelműek! Mi a rossz utat választottuk,egyenesen mentünk és kb egy 2-2,5 kilométeres kerülőt kellet tennünk míg visszataláltunk az OKT_ra.  Viszont nem bántuk,mert az út végig szőlő közt vezet és útba ejti rezi-szőlőhegyi kápolnát,ami megéri a kitérőt.
Pihenő 

 Miután visszaértünk a kék sávba haladtunk vagy 6-700 m-t aszfaltos,keskeny műúton ami végig meredeken esik,a hegy vissza adja az addigi fáradtságot egy kis pihenéssel.Erről az útról jobbra kell letérni egy erdőbe,ami nagyon jól van kitáblázva. Ez az erdei ösvény egy nagyon vadregényes tájon ereszkedik le a Gyöngyösi Csárdához. Bal kéz felől egész az erdő végéig egy szurdok kíséri az utunk,mi végig a tetején haladunk. Ez a rész volt a mai túránk csúcspontja. A csárdához érve megnéztük az öreg betyárok sírját
Betyársírok
,ami árulkodik arról,hogy pár száz éve erre is betyárkodtak a betyárok.

 Ezután elindultunk utunk utolsó szakaszára ,Hévízre.Erre már jók voltak a jelzések.Útközben megnéztünk egy régi Zsidó Temetőt. Itt az út végig a gabonaföld mellett halad míg be nem ér az erdőbe,ahol kb 2-300 m után le kell térni egy jobbra eső ösvényre,mely eleinte meredeken kapaszkodik felfele ,majd szintezve érjük el a balos letérőt,mely az egregyi Árpád kori templomhoz ér.
Árpád kori kápolna Egregyen a temetőben
Innét következi Hévíz vigalmi negyede megannyi borozóval,étteremmel.A nyitva tartó egységek kivétel nélkül népes vendégseregnek örülhetett.Elsősorban külföldi vendégek(főleg német és orosz-több volt ajkúak) múlatták itt az idejük,de elvétve magyar szót is lehetett hallani. Mi is betértünk megkóstólni a híre egregyi borokat egy borozóba.

  Ezután neki indultunk a centrum felé.Útközben nagyon csinos és rendezett "paloták"mellett haladtunk,nemhiába ez a város országunk egyik leggazdagabb települése.
Hévíz új jelképe



 Összegzésként ma is egy remek túra napon vagyunk túl,jól esett elfáradni.Az idő a lógó eső ellenére is csodálatos volt .Az eddig bejárt szakaszaink közül a változatos és szép tájakon haladó útvonal előkelő helyezést érdemel.Viszont az eddigiek közül ez volt a  legelhanyagoltabb jelzésű.

Több felvétel a mai napról:https://picasaweb.google.com/103760014976474328259/OKTHidegkutiMajorHeviz?authkey=Gv1sRgCPPk_YCb0om_9gE


  Térkép és szintrajz a szakaszról:

Dátum: 2014-01-19
Hossz:15.6 km
Szintadatok: +252/-304



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése